Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: "Békesség nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot."
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: "Láttuk az Urat." De ő így szólt: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!"
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Tamásnak pedig ezt mondta: "Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás így válaszolt: "Én Uram, én Istenem!" Jézus ezt mondta neki: "Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!" Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés

Második esély

Egy fiatal pap mesélte, hogy plébániáján a templomba gyakran betért a szentmisére egy hajléktalan férfi. Csendes volt, sosem beszélgetett másokkal, csak hátul megállt. A mise végén általában sietve távozott. Egyik nap az atya odament hozzá és megkérdezte, hogy tud-e neki valamiben segíteni. A férfi lehajtott fejjel csak ennyit mondott: "Nem tudom, hogy Isten megbocsát-e nekem valaha." Aztán elkezdtek beszélgetni. A férfi nemcsak fedél nélkül volt, hanem évek óta nem gyónt, és úgy érezte, számára már nincs új lehetőség. Aznap azonban mégis elvégezte szentgyónását. Az atya ezt mondta az esetről: "Ezen a napon találkoztam a feltámadt Krisztussal, akinek a sebei még mindig gyógyítanak, napjainkban is adnak egy második esélyt." Ez a rövid történet szép példája annak, amikor a megbocsátás által valaki visszatalál Istenhez. Mert az irgalom nem elmélet, hanem egy második, egy új esély.

Az evangélium szerint az apostolok bezárkóztak. Azt hitték, Mesterük halálával minden véget ért. Reményeik szertefoszlottak, féltek, hogy rájuk is ugyanaz a sors vár, mint Jézusra. A sötétség, a félelem, a bezártság állapota ez, és ebbe lép be Jézus. Nem az ajtón keresztül, hanem titokzatos, feltámadott valóságában, mégis ugyanazzal a szeretettel, amelyet három éven át tapasztaltak tőle. Az első szava ez: "Békesség nektek." Nincs szemrehányás vagy számonkérés. Nem hozza elő az árulást és tagadást. Hanem békét hoz, lelki megnyugvást.

Az isteni irgalmasság ebben a pillanatban tehát abban mutatkozik meg, hogy Isten nem haragszik, hanem szeret. Nem a hibáinkra koncentrál, hanem arra, hogy újra elindulhassunk. A bezártságunkra nem ítélettel, hanem jelenlétével válaszol. Nem azt mondja: "miért félsz?", hanem: "itt vagyok." És ez a jelenlét, a feltámadt Krisztus jelenléte gyógyít, megnyugtat, újjáalkot, békét teremt és küldetést ad. A Szentlélek a bűnök megbocsátásával együtt azt üzeni, hogy ez a békesség nemcsak a tiétek, hanem tovább kell adnotok.

Az irgalom nem passzív együttérzés, hanem aktív szeretet. A feltámadt Krisztus újra misszióba küldi tanítványait, mégpedig a megbocsátás, a kiengesztelődés, az újrakezdés szolgálatával, és ez már az egész Egyház küldetése minden korban. Az Egyház akkor hűséges Krisztushoz, ha a bűnöst nem elűzi, hanem hazavárja. Ha a sebet nem takargatja, hanem bekötözi, gyógyítja.

Ebbe a küldetésbe kapcsolódik bele Tamás apostol is, aki hiányzott, és nem akar hinni társainak. Őszinte kétely ez, amit Jézus is megért, elfogad. De ez a kételkedés seb, amit Jézus be akar gyógyítani, ezért újra eljön. Tamás is kap egy második esélyt, külön neki mutatja meg Jézus a kereszten szerzett sebeit. Mintha azt mondaná: "Nézd, Tamás, a sebek megmaradtak, de már nem fájnak. Életet hoztak, nem halált. A szeretet nyomai ezek. Most, amikor látod az én sebeimet, gyógyuljanak meg a te sebeid!"

Jézus és Tamás találkozásában születik meg az evangélium egyik legszebb vallomása: "Én Uram, én Istenem!" Ez az irgalom gyümölcse: mély, személyes hit, amely nem tökéletes bizonyosságon, hanem a szeretet és a megbocsátás által átszakított szíven alapul.

A mi utunk is gyakran hasonlít Tamáséhoz. Hiányzunk a fontos pillanatokban, kimaradunk a lényeges eseményekből, késünk a felismeréssel, kételkedünk. De Jézus értünk is visszajön, nekünk is ad egy második, egy új esélyt. Nem szégyenít meg minket, hanem hozzánk fordul. Nekünk is megmutatja sebeit, mégpedig a megbocsátásban, a szentgyónásban.

Egy fiatal fiú éveken át haragban élt az apjával. Egy komoly veszekedés után eltávolodtak egymástól, és évekig nem beszéltek. A fiú közben felnőtt, saját családja lett, de a szívében ott maradt a seb. Egy napon megtudta, hogy az apja haldoklik. Hosszas vívódás után úgy döntött, elmegy hozzá a kórházba. Az apja gyenge volt, alig tudott beszélni. A fiú csak ennyit mondott neki: "Bocsáss meg." Az apja könnyei voltak a válasz. Már nem volt szükség több szóra. A megbocsátás kimondatlanul is megtörtént. Amikor a fiú kilépett a kórteremből, úgy érezte, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről.

Az Isteni irgalmasság vasárnapján gondoljunk arra, hogy az irgalmasság Isten egyik legfontosabb tulajdonsága. A világ nem az igazságosság, hanem az irgalom révén fog megújulni. Egyházunk, közösségeink, családjaink akkor tükrözik Krisztust, ha irgalomból élnek. Ha nem falakat építünk, hanem ajtókat nyitunk. Ha nem bezárkózunk félelmeink miatt, hanem a Szentlélek erejével újra és újra elindulunk, hogy hirdessük az isteni irgalmasságot és magunk is megbocsássunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Jézus! Te nem félelmet keltve lépsz be az életembe, hanem békét hozol. Te nem elutasítod kételyeimet, hanem megérted szívem sebzettségét. Köszönöm, hogy újra és újra eljössz értem, akkor is, amikor bezárkózom. Köszönöm, hogy sebeid nem vádolnak, hanem gyógyítanak. Taníts meg engem is az irgalmasság lelkületére! Add, hogy másokban ne a hibát, hanem a lehetőséget lássam! Add, hogy ne ítéljek el senkit, hanem meg tudjak bocsátani mindenkinek! Szentlelked által légy bennem a békesség, a megértés és a kiengesztelődés forrása!