DUNAVARSÁNYI
PLÉBÁNIA


Templomok:
Kisvarsány, Kossuth u. 25.
Nagyvarsány, Templom u.
Délegyháza, Szabadság tér 75.
HÍREK PROGRAMOK MISEREND KÉPTÁR KÖZÖSSÉGEK KAPCSOLAT
NAPI EVANGÉLIUM
2024. március 28.
csütörtök

Gedeon és Johanna névnap
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már f...

KÖZÖSSÉGEK

 

KISVARSÁNY

Rózsafűzér társulat,

Utcaapostolok,

Ökumenikus Cserkészcsapat,

Felnőttek Katekézise,

Énekkar,

Máltai Szeretetszolgálat,

XXIII. János Pápa Karitász csoport,

Szent Anna közösség.

Gitáros csoport.

 

 

 

 

NAGYVARSÁNY

Rózsafűzér Társulat,

Utcaapostolok,

Ifjúsági csapat,

Szent Vendel Kolping Család,

Énekkar,

Árpád-házi Szent Margit Ministráns-csapat

 

 

 

DÉLEGYHÁZA

Rózsafűzér Társulat,

Utcaapostolok,

Bibliakör,

Máltai Szeretetszolgálat,

Imakör

 

 

 

MAJOSHÁZA

Katolikus kör

BEMUTATKOZÁS
A Dunavarsányi Római Katolikus Egyházközség a Váci Egyházmegye Püspökségéhez tartozik, ezen belül a Dabasi Esperesi Kerülethez.
IMA, HITTAN, LELKISÉG
Hitünk megnyilatkozásai…
ANYAKÖNYVI HÍREK
Keresztelés, házasságkötés, temetés.
ESEMÉNYEK
<< 2019 Augusztus >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
29303101020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26272829303101
HELYI KIADVÁNYOK
Kiadványainkat letöltheti pdf és doc formátumokban...
A VÁCI EGYHÁZMEGYE HÍREI
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
- 302 Found
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
-
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
-
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
-
VÁCI EGYHÁZMEGYEI KATOLIKUS TELEVÍZIÓ ADÁSA