DUNAVARSÁNYI
PLÉBÁNIA


Templomok:
Kisvarsány, Kossuth u. 25.
Nagyvarsány, Templom u.
Délegyháza, Szabadság tér 75.
HÍREK PROGRAMOK MISEREND KÉPTÁR KÖZÖSSÉGEK KAPCSOLAT
NAPI EVANGÉLIUM
2024. március 28.
csütörtök

Gedeon és Johanna névnap
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már f...

HÍREK


Pásztor Győző kanonok, dabas-sári plébános kapta az idei Hit pajzsa díjat
2017. február 27.

Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: Magyarországnak nem a rendszerváltó politikusok egyezsége hozott változást, hanem azoknak az embereknek a bátorsága, akik a némaság idején megszólaltak, akik vállalták hitüket, az együttérzést és a cselekvést a "közöny és a passzív elfogadás" napjaiban. Úgy fogalmazott: "azért állhatunk ma itt, mert volt néhány bátor ember, aki életben tartotta a fényt, és vigyázott arra, ami jó: a közösségre, a hitre, a családokra és a nemzeti örökségre".

Szabó István kitért arra: fontos, hogy a kommunizmus emléke ne váljon "csak történelemmé". "Ne engedjük, hogy az idő könyvekbe száműzze a valóságot", ahol "a mennyiség olyan függöny, ami jól mutat", de eltakarja az emberek emlékeit. A kommunizmus nem "színpadi tragédia", hanem bűn, emberek követték el emberek ellen, mint ahogy emberek voltak azok is, akik vállalták, hogy szembeszállnak velük.

KLS09878 printSzabó István (fotó: Katona László, Pest Megye Lapja)

Bolberitz Pál a díjazottat méltatva ismertette: Pásztor Győző 1933-ban született Újpesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1955-ben végzett matematika-fizika szakon. A teológiát Egerben végezte, 1961-ben szentelték pappá.
A pártállam titkosszolgálata felfigyelt rá, nem végezhetett lelkipásztori szolgálatot, ezért a Fővárosi Vízműveknél lett vízóra-leolvasó. Később Kiskunhalason, majd Hódmezővásárhelyen volt káplán, 1981 óta plébános a Pest megyei Dabas-Sáriban.
Pásztor Győző mindig szívügyének tekintette az ifjúság formálását, ezért 1993-ban újraalapította a katolikus általános iskolát Sáriban. Ezzel "nagy vihart kavart a rendszerváltás utáni Magyarországon, különösen a baloldali sajtóban". Pásztor Győző azonban "erős hittel állta a sokszor nemtelen, igaztalan támadásokat" - hangzott el.

Pásztor Győző az elismerést megköszönve elmondta: felszentelése után 28 évet kellett várnia, hogy papként az oltárhoz állhasson.
Felidézte: a Fővárosi Vízművekhez más, szolgálattól eltiltott paptársát is sikerült beprotezsálnia, így abban az időben Budapesten öt felszentelt pap dolgozott vízóra-leolvasóként. Később, már alföldi falvakban szolgálva akár egyetlen hittant tanuló diák kedvéért is elmotorozott a tanyasi iskolákba, mert a hitoktatásban látta a jövő zálogát. És az egy hittanos mellett ilyenkor a többi diák is láthatott hetente egyszer egy papot - mondta.

KLS09985 printPásztor Győző (fotó: Katona László, Pest Megye Lapja)

Pásztor Győző kitért arra: Dabas-Sáriban a kommunizmus idején államosított katolikus általános iskola újraalapítását azért tartotta fontosnak, mert tudta, hogy heti egy-két hittanóra nem képes ellensúlyozni a heti harminc órában tanító vallásellenes tanárok munkáját, és a tankönyvekét, amelyek szerint a tudomány és a hit nem összeegyeztethető.

"A hit pajzsa őrzött életemben, amikor támadtak és azzal védtem híveimet", amikor őket bántották - fogalmazott Pásztor Győző.
A Hit pajzsa díjat - amelyet a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából adományoznak 2002 óta minden évben - Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő és Gyurkovics Tibor író alapította. A díjat azoknak az egyházi személyiségeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz.

Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.

MTI, fotó: Katona László (Pest Megye Lapja)

BEMUTATKOZÁS
A Dunavarsányi Római Katolikus Egyházközség a Váci Egyházmegye Püspökségéhez tartozik, ezen belül a Dabasi Esperesi Kerülethez.
IMA, HITTAN, LELKISÉG
Hitünk megnyilatkozásai…
ANYAKÖNYVI HÍREK
Keresztelés, házasságkötés, temetés.
ESEMÉNYEK
<< 2024 Március >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
26272829010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
HELYI KIADVÁNYOK
Kiadványainkat letöltheti pdf és doc formátumokban...
A VÁCI EGYHÁZMEGYE HÍREI
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
- 302 Found
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
-
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
-
302 Found

Found

The document has moved here.


Apache/2.4.10 (Debian) Server at www.vaciegyhazmegye.hu Port 80
-
VÁCI EGYHÁZMEGYEI KATOLIKUS TELEVÍZIÓ ADÁSA